Gyermekdiabétesz tábor – Gyula, 2017

Hagyományosan, az idén júliusban, 22 cukorbeteg gyermeknek szervezett egyhetes, nyári edukációs tábort a Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórház Gyermekdiabétesz Gondozója. Ebben az évben az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület III. Átjárás Táborához csatlakozva, a Gyula határában található, hatalmas területű Gellény Birtok adott otthont a programnak. A birtok egyik legkedveltebb része a kalandpark, amely a hét minden napján kihívás elé állított kicsiket és nagyokat egyaránt. Az íjászpályán a mi kis hőseink, mint amazonok és Tell Vilmosok lőtték a szalmabálákat, de adott volt még mini golf, sakk, ping-pong, kézműves foglalkozás, lovaglás, valamint egy bemutató alkalmával a legbátrabbak sólymot is röptethettek. A park közepén elterülő halastó nagy sikert aratott a fiúknál, valamint meglepő módon néhány lánynál is. Az intenzív játék és sport közben mindig az étkezés szolgált pihenésként, ahol nyugodtan, leülve fogyasztották el az előírt szénhidrát tartalmú ételeket. Környékbeli gyermekek lévén, nagy sikert aratott az igazi gyulai kolbász, melyből folyamatos utánpótlásra volt szükség nap, mint nap. A nyári kánikula közepette a tűzoltó bemutató valódi felfrissülést hozott. A gyermekek védelmében, a rendőrség által szervezett bűnmegelőzési előadást is hallgathattunk. A tábor negyedik napján kisvonattal ellátogattunk Gyula szívébe, a Vár mellett található Almásy-kastélyba. A tárlatvezetés alkalmával a legmuzikálisabb kis pacsirtánk egy korhű zongorát is megszólaltathatott. Táborunk zárásaként, egy zenekar is ellátogatott hozzánk, akik színvonalas gyermekműsorral kedveskedtek a táborozóknak. Gondozottjaink diabétesszel kapcsolatos ismereteinek felelevenítése céljából vércukorméréssel, inzulinbeadással, inzulinpumpa kezeléssel kapcsolatos, valamint dietetikai edukáción is részt vettek.

Táborunk sikerét elsősorban a visszajelzések alapján könyvelhettük el, ezek közül kiemelnék néhányat:

,,Első táborozóként igazi, életre szóló élmények születtek, melyek bevésődtek a kisfiunk szívébe. Köszönet ezért azoknak, akik önzetlenül, saját szabadidejük terhére munkálkodtak a gyerekek felhőtlen szórakozásáért. Egyik reggel éppen erről beszélgettünk, hogy bizony a felnőttek nagyon korán keltek és későn feküdtek, sok-sok órát pedig észrevétlenül fáradoztak. Mi a véleménye erről egy hatévesnek? – Anya, ez megéri!!! Hisz tudod, mennyi sok programunk van, és milyen jól érezzük magunkat? Nekünk az Ő boldogsága a feltöltődés, az Ő mosolya a nap fénypontja”

,,Jó volt az egész tábor, diabos gyerekekkel lehettem együtt, ők olyanok, mintha a testvéreim, a másaim lennének, ők is mérnek, inzulint adnak, csak van, aki pumpás és van, aki pen-es, úgy mint például én. Mindenki egyforma!”

,,Megnyugtató, hogy egész nap jó kezekben volt a gyermekünk, élményekkel telve jött haza minden nap és ugyanúgy várta a következő napot.”

Első nap, megérkezést követően hangzott el az egyik táborozó szájából: ,, Anya, el sem hiszem, hogy itt vagyok!”

Ezekért a megható, őszinte szavakért érdemes a fáradtságot is félredobva folytatni, hiszen gondozott gyermekeink biztonsága és boldogsága számunkra a legfontosabb.

A tábor szervezői: dr. H. Nagy Katalin PhD., gyermekdiabetológus, Szabó Edit diabetológiai szakápoló, Seresné Szabó Ágnes dietetikus, Molnár Anett csecsemő- és gyermekápoló, valamint segítségünkre voltak a Hétpettyes Szülői Kötelék anyukái, apukái és nagyszülei.

 

Molnár Anett
táborszervező