A Szabadkígyósi Wenckheim Kastély 365 szeme sem látott még ilyet!

2017-ben a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért elnöke, Kosznáné dr. Pule Ilona megálmodta és megszervezte a Kígyósi Katicás Kovácsolós elnevezésű rendezvényt. A sikerre való tekintettel idén ismét megrendezésre került az összejövetel: nagyobb létszámmal és fergeteges programokkal várta a kis- és nagykaticákat a Szabadkígyósi Kastélypark és a Dréher Pizzéria.
A kicsikért már kora délelőtt hamisítatlan falusi lovas kocsi érkezett. Hátul a szalmában, mint madárfiókák a fészekben, úgy nyújtogatták a nyakukat a gyerekek, vidáman integetve a fogatot követő szüleiknek.
Több mint 100 fő indult el a természetvédelmi tanösvényen, hogy megismerje a Kígyósi-puszta jellegzetes növényzetét, állatvilágát. A tölgyek és platánok kellemes hűst adó lombjai alatt vidáman zsongtak a 7 Pettyes családok. Bátran barátkoztak a békákkal, szarvasbogarakkal, énekes rigókkal.
Észrevétlenül repült az idő a természet lágy ölelésében, hamar elérkezett az ebédidő. Ám ezúttal nem kellett a 7pettyes Anyukáknak azon törni a fejüket, hogy hogyan is „varázsoljanak” gyorsan cukorbeteg gyermeküknek egészséges, pontos szénhidrát értékkel feltüntetett ebédet, mert ezen a különleges napon is – a tavalyihoz hasonlóan – a Szabadkígyósi Dréher Söröző és Pizzéria csapata készítette és tálalta nekünk a menüt. Volt is nagy boldogság, hisz minden gyerek – még a diabéteszes és a gluténérzékeny is – imádja a pizzát! A hely idilli terasza, az udvarias és segítőkész kiszolgálás tette még fenségesebbé a közös étkezést. Az ebéd előtti vércukormérés, inzulinadás a világ legtermészetesebb dolga ebben a 7pettyes világban.
Egyidejűleg megragadtuk az alkalmat, hogy katicás körünknek 2 jeles tagját köszöntsük nagy szeretettel, figyelemre méltó teljesítményükért.
Lévai Ildikó, kurátor- és anyatársunk országos elismerést kapott, a Richter Főnix Közösség Főnixévé választották. Kisfia cukorbetegsége miatt igen nagy kihívásokat és nehézségeket élt meg, Ő azonban mindvégig erős maradt, újraépítette családjuk életét és ma már számos diabéteszes fiatalnak és családjának nyújt segítséget, számukra hiteles támasz, biztonság, lendület. Igazán fontos küldetése nemcsak a saját, hanem valamennyi diabéteszes gyermek sorsának jobbá tétele.
Molnár Anett, Hétpettyes Angyalunk egyike diabetológiai szakápoló és edukátor végzettséget szerzett, kiemelkedő teljesítményéért dicséretben részesült. Nagyon szép eredmény: mögötte hihetetlen sok idő, energia, utazás, tanulás, lemondás volt az elmúlt egy évben. Anett szerénységével, szakmai alázatával és empátiájával a munkáját kiemelkedő módon végzi, érezzük nap mint nap.Gratulálunk Mindkettőjüknek és büszkék vagyunk Rájuk!

A délutáni program-kavalkádban minden korosztály, fiúk és lányok is megtalálták a kedvükre való elfoglaltságot, a kastélykertben pirospozsgás arcú Katicagyerekek repkedtek csillogó tekintettel.
A Wenckheim Kastély teraszán a szülőkből és családtagokból álló közönség előtt vonultak fel a Diab(oló)Dívák. A ’80-as évek ruhamodelljeibe öltözött cukorbeteg lányokat és fiúkat társaik öltöztették, csillogó köröm-, smink- és hajkölteményeiket ők készítették. Egyedi stílusok, széles mosolyok és vastaps volt a végeredmény. A kastély mind a 365 szemével pislogott a Katicák vonulása láttán, mert ilyet bizony még sosem látott.
Az Apa-Fia Hétpettyes Focikupán spontán szerveződő csapatok tagjai közül mindenki nyertes volt. A mozgás ugyanis kifejezetten jó hatással van a vércukor szintre. A sportszellem összekovácsolta a fiúkat, egy-egy gólparádé pedig tovább mélyítette a régi és kiépítette az új barátságokat.
Volt itt lovaglási lehetőség, hintózás, vadkacsa- és páva les, ostorcsattogtatás, hennafestés, arcfestés.
Uzsonnára hatalmas, mosolygós málnaszemek, illetve mindenmentes fagylalt várta a családokat a kastélypark festői környezetében.

Majd jött a nap fénypontja: a 2017-ben hivatalos formát öltött Hétpettyes Szülői Köteléket megerősítettük és kibővítettük új tagokkal, közöttük az elmúlt egy évben diagnosztizált cukorbeteg gyermekek családjaival. A páratlan szülői összefogás küldetését előző évben az alábbi 7 pontban foglaltuk össze, mely ma igazolta fontosságát. A Hétpettyes Szülői Kötelék a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért szerves része, attól elválaszthatatlan.

1.) Legfontosabb küldetésünk az új diabéteszes gyermekek és családjaik felkarolása, védőhálóként működve a diagnózis utáni legnehezebb időszakban.
2.) Hiszünk a Hétpettyes Szülői Kötelék összetartó erejében, mert együtt minden könnyebb.
3.) Tapasztalatunk, tudásunk, jó-gyakorlatunk átadása szülőtársainknak mindig és mindenkor előtérbe helyezve a Hétpettyes Angyaloktól tanultakat.
4.) Átsegítjük egymást a gyermekeink ellátásához kapcsolódó bonyolult labirintus-rendszereken, átadva az ehhez kapcsolódó közérdekű információkat.
5.) Törekszünk arra, hogy gyermekeink egymás számára példaként szolgáljanak; rendezvényekkel, folyamatos kapcsolattartással, közös élményekkel segítve mindezt.
6.) Folyamatos ismeretterjesztő tevékenységünkkel küzdünk a gyermekeinket érintő hátrányos megkülönböztetés ellen.

Külön öröm számunkra, hogy számos olyan család is velünk töltötte a napot, akiknek a gyermekénél ez évben derült ki a cukorbetegség. Igyekszünk minden segítséget megadni Nekik, a szakemberek és mi szülők is. Ahogy az egyik Anyuka fogalmazott: „…..mindig ott vagyunk a vonal végén.” Visszajelzéseik alapján örömmel fogadták invitálásunkat és a sorstárs szülők körében erőt merítettek az olykor igencsak küzdelmes -diabéteszes – mindennapokhoz.
Kiemelt köszönet jár a már hagyománynak számító rendezvény megvalósítójának Kosznáné dr. Pule Ilonának, Icunak. Sokoldalú személyiségével és tevékenységével, optimizmusával és lendületével tartalmas napot szervezett számunkra. Ahogyan Ő szokta fogalmazni, „harmadik gyermeke a Diaboló”, így az oda tartozó minden Katicagyermek sorsát a szívén viseli.
A lovaglás, a foci, a divatbemutató, az erdei túra, mind mind olyan programlehetőségek, melyek keretet nyújtottak arra, hogy a cukorbeteg gyerekek és az Őket nevelő szülők együtt tölthessenek önfeledten egy napot, melynek mottóját Fekete István szavai foglalják össze: „Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.”

Szabadkígyós, 2018. június 18.

Lagziné Remeczki Andrea
7 Pettyes Anyuka
A Diaboló Alapítvány kuratóriumának tagja