Karácsonyi köszönet

Néhány nap múlva karácsony van. Minden erről szól, az utcai fények, a bolti kirakatok, a rádióban felhangzó zene, a közösségi oldalak bejegyzései. Megnő az adakozási kedv is, s talán jobban megtalál embereket egy-egy felhívás. Mindemellett mindenki rohan, kapkod, kinek mit nem vett még meg, mi maradt el az év előző 350 napja alatt és húzzunk bele felkiáltással csak azért is összepréseli a teendőket. Ilyenek vagyunk, általában. Azonban ha ebben a karácsonyi, „tárgyiasult-készülődős” időszakban valakit sikerül megszólítani egy ügy kapcsán, akkor ott várhatóan egy kisebb csoda lesz születőben.

Vasárnap, december 14-én egy ilyen csodának lehettünk a részesei, sőt mit több, főszereplői.

A Békéscsabai 1912 Előre jótékonysági napot szervezett – a cukorbeteg gyermekekért. Indult ez úgy, hogy a csapat vezetőedzője, Zorán Spisljak csapatépítő szándékkal sportvetélkedőt szervezett, s ha már együtt lesznek – gondolta, kellene még valamit, valami jót tenni. Egyben biztos volt, gyermekeket szeretett volna támogatni. Itt jövünk a képbe mi, cukorbeteg gyermekek és az őket támogató alapítvány, a Diaboló. Egy beszélgetés, még egy egyeztetés és máris láthattuk magunkat színes plakátokon Békéscsaba számos pontján, „Együtt erősebbek vagyunk” felirattal. S hogy mennyire találó és igaz ez a jelmondat, az december 14-én késő estére derült ki.

Advent harmadik vasárnapja, szinte egész nap esik az eső, ám mégis elkezdtek jönni az emberek a helyszínre, s lassan már kígyózó sorok álltak a tombola szelvényeket árusító asztaloknál. Sportolók, a sportot támogatók, katicának öltözött diabéteszes gyerekek, szüleik és sok-sok szimpatizáns.

Az alapítvány nem üres kézzel ment a vendéglátóhoz, virág helyett vércukor- és vérnyomásmérést, desszertként pedig diabetikus lekvárkóstolót vitt. Az elhelyezkedés és pakolászás közben néhány fiatalember jött az asztalunkhoz, kezükben kartondobozokkal. Egyszerűen, nagyon kedvesen átnyújtották a csomagokat, mondván, hogy a cukorbeteg gyermekeknek hozták ajándékba. A meghatottságtól könnyes szemmel, meginvitáltuk a fiúkat egy vércukormérésre. Nem sokkal később kiderült, hogy a besápadt ajándékozóink a csapat törzs szurkolói gárdája voltak, a Bad Boys és StormcornerBad Boys és Stormcorner Szurkolói. Az, hogy diabetikus termékekkel és a diabétesz kezeléséhez szükséges speciális eszközökkel kedveskedtek a gyerekeknek, rendkívül megható és tiszteletreméltó. Hálásan köszönjük!

Ezek voltak az első megható percek, de messze nem az utolsók. Kati doktor néni, a mi Aranyanyunk, bemutatta az alapítványunkat és a tevékenységünket. A színes, tényszerű előadást komoly figyelem kísérte.

Bethans Hill Spisljak zumbázni invitálta a jelenlévőket. Sikerrel tette ezt, hiszen a tornacsarnok lassanként megtelt profi, kevésbé profi, de annál lelkesebb mozgásra vágyóval, forró hangulatot teremtve.

Összeálltak a csapatok a sport-kvízhez és itt már határozottan érződött a jelmondat ereje – „Együtt erősebbek vagyunk!” -, minden csapatba „beolvadt” egy-két-három katica.

Az alapítvány munkatársai az egész rendezvény ideje alatt mérték a vállalkozó kedvűek vércukrát, vérnyomását. Mintegy ötvenen éltek a lehetőséggel, így Szarvas Péter, a megyeszékhely polgármestere is, aki jelenlétével megtisztelte, s egyben támogatta is a rendezvényt – köszönjük szépen!

Népszerű volt a hetes-rúgó verseny is, ahol a négyévesek is labdába rúghattak, sikeres sportolók segítségével és közreműködésével.

A békéscsabai színitanoda növendékei műsora alatt sportolók, szurkolók, cukorbeteg gyerekek, szülők együtt táncoltak, körjátékoztak, ami ismét csak bizonyította, hogy együtt sok mindenre képesek vagyunk.

 A tombolaszelvények sorsolásánál is aktívan közreműködtek a kiskaticák. Rengeteg felajánlás érkezett a tombolához, szinte a teljes színpadot megtöltötték az ajándékok. A fődíjat – Nagyné Banadics Anikó és vállalkozó társai felajánlását, kétszemélyes füzesgyarmati hétvége – nagy örömünkre egy sportoló fiatalember nyerte.

 A sorsolás végén Zorán Spisljak vezetőedző átnyújtotta az alapítvány elnökének, Kosznáné Pule Ilonának azt a borítékot, amelyben a jótékonysági nap bevétele volt feltüntetve: 240.000.- Ft! Ez óriási összeg, amelynek minden forintja a békés megyei cukorbeteg gyermekeket támogatja csakúgy, mint a szurkolói csapat tárgyi ajándékai. Azt hiszem, a bejelentés pillanataiban nemcsak azoknak gyűltek könnyek a szemében, akik mindezt kapták, hanem azoknak is, akik adták.

Igazi ünneppé vált ez az est, a hangulattól, a jóra való nyitottságtól, a kézen fogásoktól, a beszélgetésektől, a sportolók és a katicák ismerkedésétől, barátkozásától, az együtt töltött percektől!

Nehéz, s talán nem is lehet szavakba önteni a hálánkat és köszönetünket, a kiskaticák mosolyában tükröződött mindez. Tisztelettel köszönünk mindent elsősorban a Békéscsabai Előre 1912 vezetésének, továbbá sportolóinak, szurkolóinak, s valamennyi támogatónak, segítségükkel a diabéteszes gyermekek karácsonya örömtelibb, új évük pedig teljesebb lett! Bízunk benne, hogy 2015-ben is működni fog a közössé vált jelmondatunk: „Együtt erősebbek vagyunk!”.

A rendezvény támogatói: Plenter Juhász Anita, EUbility Group-Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület, F.I.T. S.C. Fallabda Egyesület, Fanatic Body és Fitness Power, Faragó Ágota, Ferencz Rezső, Gera Imre – Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. elnökségi tagja, Haba László, Hajdú Árpád, Hetes Kft., International Fun Club, Kékegyi Zsolt, Kiss Tibor – önkormányzati képviselő, Kleopátra Szépségszalon, Lagzi Mihály, Mary Murphy, MiRádiónk, Munkácsy Hotel – Wellness és Konferencia, Nádor Borház, Pioneers Viharsarki Futsal Klub, Purgulyné Kreinekker Zsuzsanna, Rajki István – cukrászmester, Sipaki Tibor, Slyuch Mihály, Stormcorner és Bad Boys Békéscsaba szurkolói csoportok, Szabó Sándor, Szarvas Péter – polgármester, Szent István Egyetem, Szigeti Csaba, Színitanház, Váradi Zoltán, Viharsarki Lekvárium, Zoran Spisljak. Kiss Tibor, önkormányzati képviselő saját képviselői keretéből 25.000,- forintot ajánlott fel a jótékonysági rendezvény megvalósítására.

ITE_7918