A járvány dacára eredményes évet zártak a Békés megyei civilek

„Egy éve indult, és eredményes esztendőt zárt a Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ – mondta a pénteken Békéscsabán, a Sikonyi út 3. szám alatti tartott sajtótájékoztatón Herczegné Számel Annamária szakmai vezető.

Többek között jogi, könyvelési, pályázati tanácsokkal segítik a civil szervezeteket, nagy hangsúlyt fektettek az előző évben a képzésekre. Békés megye 67 településéről csaknem kétezer embert értek el. Az eseményen négy civil szervezet számolt be tavalyi tevékenységéről és idei terveiről.

A Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért kuratóriumi elnöke, Kosznáné dr. Pule Ilona kifejtette, a szaktárcától 7 millió forintot kaptak egy projektre, sok mindent megvalósítottak. A kicsiknek higiénés csomagokat, glutén- és cukormentes szaloncukrokat juttattak el.”  BEOL – 01. 29. 12:39

A Diaboló alapítvány részt vett az év végi Adventi Civil Börzén, ennek kapcsán kaptak oklevelet a Miniszterelnökségtől, amit Kosznáné dr. Pule Ilonának Herczegné Számel Annamária adott át /Fotó: Bencsik Ádám/

A Diaboló alapítvány részt vett az év végi Adventi Civil Börzén, ennek kapcsán kaptak oklevelet a Miniszterelnökségtől, amit Kosznáné dr. Pule Ilonának Herczegné Számel Annamária adott át

/Fotó: Bencsik Ádám/