ADVENT

Advent eredete a IV. századig nyúlik vissza, első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik, míg utolsó vasárnapja december 18. és december 24. közé. Advent első vasárnapja három időszak kezdetét is jelenti, a karácsonyi ünnepkör, a keresztény egyházi év és az adventi időszak kezdetét. Maga az advent szó latin eredetű, az Úr eljövetelét jelenti.

Az adventi naptár használatának népszokása a XIX. századig nyúlik vissza, kialakulása egy német édesanyához kötődik. Kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy kisfia minden este megegyen egyet-egyet közülük. Gerhard volt az első, aki már felnőttként, 1851-ben az első nyomtatott adventi naptárat elkészítette.

Szülőként valamennyien ismerjük gyermekeinknek ezt a felfokozott, tiszta, őszinte, várakozós lelki állapotát. Ebből indultunk ki, amikor a Hétpettyes Angyalok, alapítványunk, a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért és a szülői közösség összefogott a diabéteszes gyermekek karácsonyi ajándéka, egy meseszép adventi naptár elkészítése érdekében. S ha egyszer kitaláltuk a „zsákocskát”, töltsük is meg a zsebeket! Hamar kiderült, hogy kevés lesz a huszonnégy hely, annyi szorgos kéz jelentkezett ajándékkészítésre. Külön öröm volt, hogy nem csak az anyukák ragadták meg az alkalmat, becsatlakoztak az apukák is. Ötleteltek, külön eszközöket kreáltak, még szebbé gondolták az eredeti elképzelést.  A legjobb mégis az egészben az volt, hogy esténként összeültek a családok és alkottak, így született meg a sok-sok kis csoda.

Szombaton, december 3-án elérkezett az év legnagyobb „diás” ünnepe, a Mikulás-nap. A Hétpettyes Angyalok hangulatos és sokszínű programmal kedveskedtek a gyermekeknek. Meleg szívvel nyújtották át az adventi kalendáriumot, saját meglepetéseiket és nagy öleléssel kívántak békés ünnepeket a kis- és nagyKaticáknak. Jóságos mosolyukat látva, a diabos gyermekek félelme – mint mindig – most is messze szállt, önfeledten élvezték együtt az ünnepi pillanatokat.

Valamennyi közreműködő lelkében megkezdődött a karácsonyi ünnepvárás – békességben, nyugalomban, szeretetben, itt, a diabos nagycsaládunk körében.

Egy-egy ajándék kapcsán sok megható történetet hallottunk, de sok mosolyra derítőt is. Szeretnénk megmutatni azokat az ajándékokat, amelyeket a cukorbeteg gyermekeink családjai készítettek és szeretnénk megosztani egy-egy kapcsolódó történetet is. Fogadják szeretettel, készüljünk közösen a szeretet ünnepére!

A fotókat alapítványunk önkéntese, az Aranycsukló Díjas Papp Attila készítette.