APÁK NAPJA

Az elsősorban világi ünnepként nyilvántartott Apák Napja, az amerikai Sonora Smart Dodd nevéhez fűződik. Édesapja egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét, miután az édesanyjuk meghalt. A kezdeményezés az első anyáknapi ünnepséget követően indult, úgy gondolván, hogy az apáknak is járna egy saját ünnepnap. 1910. június harmadik vasárnapján tartották az első apák napját és tartják ma is.

Egy ünnepi történettel szeretnénk köszönteni az Édesapákat, Nevelőapákat, Nagyapákat, Dédnagyapákat, Keresztapákat, Simkovicz Zsolt történetével.

Tavaly a diabos kis közösségünk együtt szurkolt Az Ország Erős Apukája címért indított megmérettetésen Zsoltnak, Simkovicz Kitti édesapjának. Sikerrel, hiszen elnyerte a sokatmondó és megtisztelő elismerést. Zsolt egyedül neveli gyermekeit, a Down-szindrómás és 1-es típusú cukorbeteg Kittit, és a középiskolás Viktort.


Összetartó szülői csapatunk között kerestünk egy szobafestésben jártas apukát, aki vállalná a Diaboló „új” gyulai fészkének (iroda?, raktár?, klubszoba?, hamarosan meglátjuk) a kifestését. Az első megkérdezett apuka Zsolt volt, aki megköszönte, hogy rá gondoltunk és örömmel vállalta a szerintünk egyáltalán nem kis feladatot.

Pünkösd vasárnapján apa és nagyapa együtt dolgoztak, hogy a Kitti és diabéteszes sorstársait segítő alapítványunk tiszta környezetben alakíthasson ki valami újat. Az ünnepi „munkanap” végén Zsolt átadta a névjegyét és kérte a közvetítői segítségünket: ha van olyan cukorbeteg gyermeket nevelő család, ahol gondot jelent az otthonuk kifestése, szívesen, örömmel, barátilag segít.

Vannak helyzetek az életben, amikor nehéz bármit is mondani, ez is egy ilyen helyzet volt; megható, könnycsepp morzsoló, hitet visszaadó.

Pár hét múlva találkoztunk a diabétesz szakrendelésen is. A bájos, vagány, csiniruhás Kitti és apukája között végtelen összhang van, az a nyugodt, szeretetteljes, megingathatatlan. Jót beszélgettünk, többek között arról is, hogy már gyűjtögetett nekünk berendezési tárgyakat és ismét jelezte a szobafestési felajánlást. Azóta már azon gondolkozunk közösen, hogyan tudjuk segíteni az éppen bajban lévő kis katicalányunkat.

Kedves Édesapák, Nevelőapák, Nagyapák, Dédnagyapák, Keresztapák, boldog, örömteli ünnepnapot és jó egészséget kívánunk!