KÍGYÓSI KATICÁS KOVÁCSOLÓS
Hétvégén, 2017. május 21-én kovácsoltunk; vasárnapot, barátságot, pajtikat, köteléket, kódexet, örök emléket …, egyszóval: történelmet.
A rendezvény ötlete, helyszíne, programjai alapítványunk elnökének, Kosznáné dr. Pule Ilonának, Icunak köszönhető. Szabadkígyós alapítványunk székhelye is egyben, így mondhatni, a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért „fővárosában” zajlottak a Kígyósi Katicás Kovácsolós eseményei.
Sokszor és sok helyen bizonyított már a különleges erőkkel felvértezett, összetartó szülői csapatunk, legutoljára az idei jótékonysági esten, a Kikeleti Katicás Vigasságon. Eljött az ideje a különleges „köszönet”-nek, ennek jegyében hívta életre a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért a Kígyósi Katicás Kovácsolós programot.
Több mint hetvenen jöttek el, szerte a megyéből, cukorbeteg gyermekek és családjaik az egész napot átfogó program-sorozatra. Külön öröm, hogy az alig egy hónapja „kezdő”, legújabb „diás” családunk is csatlakozott hozzánk.
Szabadkígyós méltán híres gyöngyszeme a Wenckheim-kastély, történetét Lánczi Ildikó rendkívül érdekes tolmácsolásában hallgathattuk meg, végigjárva a kiállítótereket. Felkapaszkodva a toronyba, gyönyörködhettünk a kastélypark és a környék látványában, egészen a Bihari-hegységig.
A titokzatos ösvényen eljutottunk Szabadkígyós, számunkra eddig rejtett kincséig, az ebédhelyszínül szolgáló pizzázóba. A Dreher Söröző és Pizzéria természetes, minden részletében igényes környezetben, a gyerekek számára igazi paradicsomi állapotokat kínálva fogadta csapatunkat – és nem ez volt az egyetlen meglepetés: nekünk készítettek először teljes kiőrlésű, illetve gluténmentes lisztből pizzát, hajszálpontos szénhidrát adatokkal, időben tálalva! Tökéletes ízvilág, szuper vércukrok az étkezés után – ennél nagyon nem is kívánhatnánk többet- köszönet Török Attila üzletvezetőnek és valamennyi lelkes Munkatársának mindezért!
A fantasztikus ebédet egy sajátságos eskütétellel koronáztuk meg, hivatalosan is megalakítottuk a Hétpettyes Szülői Köteléket!
… és még nem volt vége a napnak! Az Aranyménesnél lovaglás, hintózás a parkban, piknik a kastély talán legszebb pontján, gitárszó és éneklés, csak nekünk készített, szénhidrát-tartalommal megjelölt, „mindenmentes” fagyi a helyi Grimm Cukrászat jóvoltából …, mint a mesében!
A Kígyósi Katicás Kovácsolós nap emlékére valamennyi család ajándékba kapta a megpecsételt Hétpettyes Szülői Kötelék kódexet, szerencsepatkóval megerősítve, jelképezve az összetartozást … és a kovácsolást: vasárnapot, barátságot, pajtikat, köteléket, kódexet, örök emléket …, egyszóval: történelmet.
Lévai Ildikó, kuratóriumi tag
Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért