Sikeres pályázat

A Budapest Bank 2017-ben, pályázati úton kétszer is segítséget nyújtott alapítványunk számára. Mindkét alkalommal számítástechnikai eszközökhöz jutottunk, amelyeket középiskolás korú gyermekeink körében osztottunk szét. Rendkívül hálásak voltak a gyermekek és családjaik, hiszen sokuknak a támogatás nélkül nem lett volna esélyük hasonló informatikai eszközök vásárlására.

Igazi, év végi meglepetésként érte közösségünket a hír, hogy a Budapest Banktól ismét támogatást nyertünk!

A banknál dolgozó édesanya, aktív szülőtársunk figyelt fel a pénzintézeti munkatársak körében közzétett felhívásra. Mindazok pályázhattak, akik valamilyen szervezet, egyesület, alapítvány munkájában segítő módon részt vesznek, karitatív jellegű pályázati cél megjelölésével. Az édesanya által – alapítványi egyeztetés után – megnevezett pályázati cél egy olyan ismeretterjesztő kiadvány (jegyzet) létrehozása, amely elsősorban a diabéteszes gyermekek, fiatal felnőttek mindennapjait segíti, valamint azon közösségek figyelmét hívja fel a gyermekkori diabéteszre, ahol fiatalok, fiatal családok nagyszámban megfordulhatnak.

Az elnyert támogatás mind erkölcsileg, mind anyagilag segíti alapítványunkat abban, hogy ismeretterjesztő kiadványunk minél hamarabb megjelenhessen.

Valamennyi cukorbeteg gyermek nevében köszönjük a Budapest Banknak, céljaink eléréséhez nyújtott támogatását!

Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért